2017.06.10. Tiszakécskei túra

A Halasi Bringabarát Klub egy kis magja Tiszakécskére látogatott, ahol találkozott a velocipéd magyar bajnokával Halápi Sándorral.

Tiszakécskén kevesen….de sok élménnyel telve! 

Hatan vágtunk neki és hetedikként Béres Andrással kiegészülve indultunk Lakitelekről Tiszakécskére, ahol első állomásunkon Halápi Sándor velocipéd világbajnoknál tettünk látogatást, aki bemutatta a bringa első ősét, a futógépet és későbbi fejlődési állomását a velocipédet, amelyeket ki is próbálhattunk, majd hasznos tanácsokkal ásványvízzel és müzlivel látott el bennünket további utunkra. A Tisza-partra érve egy laza nézelődés – ebéd –kávézás kombináció után meg indultunk az első komphoz: Nagyrévre, ahol egy kedves kompos duó vitt át bennünket a túlsó partra. Szép ösvények között Nagyrévet elhagyva egy trabantos a falon c. kompozíciót megcsodálva indultunk először Cibakházára, majd Tiszaföldvárra és ezután értünk a nap során legtávolabb Halastól: Martfűre. Martfű főterére érve megnéztük a Szent István szobrot, és az őt körülvevő két templomot – a nyitva levő katolikust belülről is, majd a Tisza zöldövezeti partját elhagyva egy újabb kávézás következet kb. 16 óra körül. Ekkor elkezdett ömleni az eső, és két órán keresztül szakadt. Ezt az időt beszélgetéssel töltöttük, többek között József Attila Kései sirató c. versét is megvitatva. 18 óra után indultunk vissza Halas irányába. A vezsenyi kompon áthaladva – itt a kompos kissé nehezen oldódó figura volt – Vezseny és Tiszajenő érintésével érkeztünk vissza Tiszakécskére; de miután késő volt, csak nyeregből csodáltuk a szépen fejlődő város ékességeit, és húztunk vissza - a Tisza túlsó partján maradt Béres András nélkül - Lakitelekre. Itt egy rövid kis tévelygés után, amit az okozott, hogy legfiatalabb tagunk egy rövid időre elhúzott tőlünk – rendeztük sorainkat, és megindultunk immár autókkal Halasra, ahová éjjel 22.30-körül érkeztünk meg telis-teli élményekkel. Köszönet Krausz Zoltánnak a bringaszállításhoz nyújtott autós segítségéért és Farkas Lacinak a sofőrködéséért!

Képek itt a link alatt

Videó/1

Videó/2

Videó/3

Videó/4

Forrás: Király Gábor

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com