Közgyűlés 2017. Beszámoló
Megtartotta éves (2017-es) közgyűlését a
Halasi Bringabarát Klub
December 8-án este megtartotta rendes évi közgyűlését a HBK a Közösségek Házában.
A napirendi pontok megszavazása után megkezdődtek a tényleges beszámolók.
Először a pénzügyi eredményeket ismertette Koch Edit, a klub gazdaságisa, aki elmondta, hogy nőt a klub tőkéje, és nagyon szerény költségek voltak csak 2017-ben. A fő bevételi forrás továbbra is a klubtagsági díj, de jövő évben már az 1% személyi adó felajánlásokat is tudják fogadni.
Ezután a szakmai beszámolót Király Gábor a klub elnöke tartotta.
Fő vonalakban ismertette az éves szakmai tevékenységet, melyek nagy részét a közeli és távolabbi túrák, kirándulások jelentették. Majd szóba hozta az egyéb tevékenységeket is, mint pl. az európai mobilitási héten való részvételt, kerékpáros barátságkötéseket, felvonulásokat stb.
Mindkét beszámolót egyhangúlag elfogadta a tagság.
Az egyéb kérdések között a honlap fejlesztése, a jövő évi tervezés és a december 16-i, szombati adventi-civil sátoros forralt borozás is szóba került.
A programon részt vettek a KERÉKPÁROS MAGYAROSZÁG SZÖVETSÉG képviselői.
Németh Zsolt alelnök, és Búzás Károly ismertette a Szövetség munkáját, amelynek tagja a halasi klub is, másrészt a várható kerékpáros fejlesztéseket, különös hangsúllyal Bács- Kiskun megyére.
A közgyűlés jó hangulatú beszélgetéssel, és az év folyamán készült fényképek megtekintésével ért végett.