Koliken - Karapancsa - Koliken

2015. június 07. Vasárnap
 
Reggel 6 órakor gyülekező:  Koliken KFT telephelyén Kiskunhalas Kötönyi út 15  (volt Levis)
 
Kerékpáros túra Bájáról Karapancsára! A Duna déli határmentén van Karapancsa! Bajára autókkal megyünk, amelyeken visszük a bringákat Ebben segít a KOLIKEN. Találkozás a Kolikennél 6 órakor. Indulás Bajára kb. 1/2 7 -kor. Indulás Bajáról kb. 8 órakor. Először az odautat országúton tesszük meg, hogy ne kelljen kétszer ugyanazt az utat bejárni . Így útba esik mint látványosság Vodica, a csátaljai Trianon emlékmű, és ugye a hercegszántói Mária szobor és kegyhely + teaház. Ez a szakasz 32 km.
Innen 8 km a karapancsai vadászkastély és major.Itt van nyitvatartási idő, ehhez kell igazodni.
Karapancsáról Hódunán keresztül mennénk fel a töltésre, majd innen Újmohácsra ,esetleg le lehet menni a Révhez.Ez a szakasz 20 km.
Újmohács-Szeremle 28km, közben megállunk Dunafalván(törzshely ivó).
Szeremle-Baja pedig 9 km az indulási pontig.Itt ki tudunk menni a Tűrr kilátóhoz majd úgy vissza az indulási ponthoz ami a Duna parti vándorpont . Az egész így kb.100 km lenne. jelentkezéseket itt, és jelentkezéseket időrendi sorrendjébe fogadjuk el.
 
A túra várható szállítási költsége kb. 1500 Ft, amit mindenki hozzon magával !
 
goo.gl/maps/5zt5k  Itt a kiindulási és érkezési pont Baján, Dunaparti Vándorpont 
 
Itt található az útvonal terv.
 
Jelentkezők névsora:
  1. Rabi Zsuzsanna
  2. Horváth Gábor
  3. Bartucz Kálmán
  4. Király Gábor
  5. Ászity Róbert                      (vonattal)
  6. Ászityné Csesznegi Beatrix (vonattal)
  7. Kocsis István
  8. Földvári Tibor
  9. Maráczi Erika
10. Péter Szabolcs
11. Tóth Zoltán
12. Sisák Gyöngyi
13. Barna Szabolcs
14. Újvári Zoltán
15. Kőrösi Erzsébet
16. Gyöngyi Ferenc
17. Ambrus Beáta            (saját autó v. vonat)
18. Tóth Krisztián            (saját autó v. vonat)
19. Márki Éva
20. Vas Zoltán
21. Tóth Mária
22. Dr. Vancsura János     (saját autó)
23. Lajter István
24. Kanyik Árpád
25. Bakacsi Erika
26. Koch Edit
27. Nagy Sándor
28. Domonyi Erzsébet
29. Kertész Attila
30. Osváth Árpád
31. Lucskai Levente
32. Kiss Kata                 (Baján csatlakozik)
33. Dr. Bor Gyula 
34. Péter Bates
35. Sándor Attila
36. László Krisztina
37. Krausz Zoltán
38. Krausz Tamás
39. Simon László
40. Kucsera Róbert
41. Lakatos István
42. Babud László
43. Babudné Deák Ildikó
44. Kristóf Imre
45. Kristóf Andrea
46. Pataki Attila
47. Tóth Attila
48. Király Erika
49. Apáti Andrea
50. Kiss Henrietta
51. Jáger László
52. Kovács Kinga                         (Baján csatlakozik)
53. Weisz Zsuzsa                         (Baján csatlakozik)
54. Patakiné Csizmadia Erika       (Baján csatlakozik)
55. Borszéki Zoltán                      (Baján csatlakozik)
56. Töreki Jenő                            (Baján csatlakozik)
57. Kurucz József                         (Baján csatlakozik)
58. Balogh Flórián Gábor              (Baján csatlakozik)
59. Kövesdiné Flaisz Krisztina      (Baján csatlakozik)
60. Nagy Dóra                              (Baján csatlakozik)
61. Börcsök Zsolt
62. Daday Attila
63. Tóth Norbert
64. Cseh Zsolt
65. Vidók Melinda                         (Baján csatlakozik)
66. Csengőné Reisz Katalin           (Baján csatlakozik)
67. Nagy Tibor                              (saját autóval + 3fő)
68. Nagyné Pősz Éva                     (Nagy Tiborral)
69. Simon László                           (Nagy Tiborral)
70. Kucsera Róbert                        (Nagy Tiborral)
 
  További jelentkezéseket csak akkor tudunk elfogadni, ha a jelentkező tud gondoskodni a személyi szállításáról Bajáig és vissza !
  A további kerékpár szállítás megoldódott, kaptunk még egy autót a KOLIKEN-től !
Alul található kapcsolati mezőben lehet jelentkezni.

Kapcsolat