Gemenci kerékpártúra

A Halasi Bringabarátok Klub 
2021. SZEPTEMBER 25-én 
reggel 7 órás indulással 
GEMENCI BRINGATÚRÁT szervez minden érdeklődőnek. 
 
Az útvonal a szokásos; kiindulási pont a bajai bringapont - a híd lábánál.
 Indulás a Vándorponttól a Duna parton észak irányba, majd megérkezünk a Vajas-toroknál található gátőrházhoz, ahol pár perc megállás közben rendezzük sorainkat. Pótolhatjuk vagy megszabadulhatunk öltözékünk elemeitől, ha éppen kevésbé, vagy túlöltöztünk. Energia utánpótlás után egészen a Szent László híd lábáig tekerünk, ahol megtekinthetünk egy szoborparkot. A pihenő után álkelünk a hídon és rövid kerékpározás után elérjük a Sió csatornát, majt átkelünk a keselyűsi zsilipen. Szeretnénk engedélyt kérni, reméljük megkapjuk, hogy meglátogassuk a Gemenci-deltában található Forgótavi-tanösvényt, esetleg a Duna partra is kilátogathatunk. Utunkat folytatva megérkezünk Keselyűsre, amely a kisvasút végállomása. Itt megpihenhetünk, mert mosdó és büfé is üzemel. Utunkat folytatva dél felé haladunk, teljesen a Lassi megállóig, ahol jó idő esetén elsétálhatunk a kilátóig. Továbbhaladva elérjük a Pörbölyi Ökoturisztikai központot, ahol ismét felfrissülhetünk. Itt jön egy veszélyesebb szakasz, ahol egy főútvonalon haladunk (55-ös) egészen a Bajai Tűr István hídon keresztül a Vándorpontig.
 
A kerékpárok szállítását Krausz Zoltán végzi 14 db bicajig. 
A személyi utazást mindenkinek magának kell megoldani. 
 
Pörbölyön megnézzük az újonnan nyílt vadászati múzeumot, Baján pedig egy halászlét vagy bármi mást elfogyasztunk. Jelentkezés a Facebookos csoportban megjelölve, hogy kér-e az illető személyszállítást vagy bringaszállítást, 
ill. hogy tud-e ebben segíteni. 
(Nem sietünk vissza!)
 
A túrán mindenki saját felelősséggel vesz részt,
a kresz szabályai érvényesek! 
 
Próbáljunk mindig együtt maradni és a túravezetőt csak a fényképezni szándékozó bringabarátok előzhetik meg. 
Sokkal hatékonyabb lehet a segítség, ha valakinek problémája akad !!
Ne feledjük a túrára felkészíteni kerékpárunkat, csörgő - zörgő alkatrészeket stabilizálni,  ellenőrizni , 
hogy nem hiányzik-e a felszerelések közül a tartalék tömlő és az esőkabát.
Mindenki hozzon magával elegendő élelmet és hűsítő nedűt, ásványvízre gondoltunk.
 
Utóirat : Az esemény képei itt elérhetőek !

 

 

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com