Víz világnapja 2017
„Ha a Nap a teremtés apja, akkor a víz az anyja”
– mondja egy régi indiai közmondás.
Ma már biztosan tudjuk, hogy a földi élet bölcsője a víz, és a mai napig mind mint sokszínű életközösség,
mind mint élethez feltétlenül
szükséges elem alapvető fontosságú.
Sajnos azonban mind az édesvizeink szennyezettsége (pl. kommunális szennyvizeknek, növényvédő
szereknek köszönhetően) mind a tengerek, óceánok szennyezettsége (pl. olajkatasztrófák)
folyamatosan indokolják a vízvédelmi kérdések szem előtt tartását.
A VÍZ VILÁGNAPJÁnak megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték.
Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok,
szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket,
s ezen belül a Föld vízkészletét. A nem is olyan távoli jövőben azonban fel kell hagynunk majd pazarló életmódunkkal.
„Nem attól kell tartani, hogy nem lesz mit innunk, hanem az ipari-mezőgazdasági vízfelhasználás ütközik majd nehézségekbe”.
A folyók éves vízhozama sok területen csökkenni fog, ami negatívan hat majd az ipari termelésre, az energia előállításunkra.
Elképesztő mennyiségű ivóvizet pazarolunk el nap mint nap, miközben a klímaváltozás következtében
lassan azzal kell szembesülnünk, hogy nem lesz mivel öntözni növényeinket, itatnunk állatainkat,
hűtenünk tervezett atomerőműveinket. Az ivóvízellátás világszerte egyre nagyobb problémát jelent.
A világ édesvízkészletei ugyanis az összes víz csak alig 4 százalékát teszik ki –
és ennek jelentős része is az Antarktiszi jégmezőkben van „tárolva”.
Eközben a világ népessége egyre szaporodik – hamarosan meghaladja a hétmilliárdot
az egyre nagyobb embertömeg pedig egyre szomjasabb.
A jelenlegi tendenciák alapján 2030-ra a Föld lakosságának fele vízhiánnyal küzdhet,
és 40 százalékkal több vízre lesz igény, mint amennyi rendelkezésre áll .
A Víz világnapjának tiszteletére, március 18-án szombaton a Halasi Bringabarát Klub túrát tervez Kunfehértóra,
a nemrégiben átadott szennyvíztisztító telepre(túravezető Lajter István), majd a Kunfehértói tóhoz.
A vissza út két irányból fog történni. A csapat egyik fele rövidebb (’A’) közvetlen úton jön vissza Kiskunhalasra,
míg a mozgásigényesebbek pedig egy hosszabb (’B’) úton.
Indulás egységesen 10 órakor Kiskunhalasról a Közösségek Házától.
A, Kiskunhalas - Kunfehértó az új szennyvíztelep megtekintése (idáig egységes program),
utána kirándulás a tóhoz a víz világnapja alkalmából - majd vissza Kiskunhalasra
B, Kiskunhalas - Kunfehértó az új szennyvíztelep megtekintése (idáig egységes program)
–majd,Jánoshalma - Mélykút - Kisszállás - Balotaszállás – Kiskunhalas
Mindenki hozzon magával elegendő italt , élelmet és esőkabátot !
Ne felejtsük kerékpárunkat felkészíteni
(ellenőrizni a guminyomást, rögzíteni a csörgő-zörgő elemeket,
cseppentsünk pár csepp olajat a láncra és mindenképpen ellenőrizzük,
hogy készletünkből nem hiányzik-e a tartalék tömlő)!
A túrán mindenki saját felelősséggel vesz részt, és próbáljuk betartani a klub szlogenjét !
Együtt indulunk és együtt is érkezünk !
Jó hátszelet és balesetmentes közlekedést !