2017.03.04. Bócsai körtúra

Ma a halasi bringások egy tökéletes körrel lepték meg a szelet, amely megzavarodva először a hátunkat támogatta, majd alattomos módon szembefordulva velünk megnehezítette a hazajutásunkat. A Halas - Vadkert - Fischerbócsa - Tázlár- Halas körön több bringásnak előre-hátra lobogott a haja. De ezt az élményt csak egyedül Mariann élhette meg minden kompromisszum nélkül. A túra koordinátora Rajcsány Attila volt. Köszönjük.

Forrás: Szűcs Károly

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mai túránkat gyönyörű napsütésben és hátszéllel indítottuk Solvadkert irányába. A 20 fős csapat kicsit szétszóródva, de gyorsan beért Vadkertre a Korona cukrászdához, ahol a kávé, fagyi elfogyasztásával kicsit hosszabb pihenőt tartottunk. Miután felfrissültünk a csapat egy része hazafelé vette az irányt. A többiekkel pedig folytattuk utunkat. Közben csatlakoztak hozzánk, Kiskőrösről Mariann, Tázlárról Böbe. Bócsa felé erős oldalszéllel, a Fischer Bócsai elágazástól kemény szembe széllel kellett megküzdenünk. Fischer Bócsán megáltunk a település egyetlen, de legjobb és legolcsóbb vendéglátó egységében frissíteni magunkat. Legközelebb Tázláron áltunk meg, na persze, folyamatos szembe széllel viaskodva értünk oda is. Az 53-as felé vettük (vagyis vették )az irányt a sietős sport barátok. Mátéval defekt problémákat próbáltunk megoldani, majd Mi is az 53-as felé indultunk csak Vadkert felé. Tázlár alsó, vagy felső településen megáltunk, mert Böbének anyukája sütőtt 15 főre palacsintát, (ja bocs elfelejtettem szólni, hogy ez is benne volt a programba), Finom volt málnalekváros, vanilia pudingos. Igaz a kiskertet fel kellett ásnunk cserébe. Gábornak közben szóltam, másik úton megyünk haza. A lányokat elkisértük Vadkertig, majd Ők Kiskőrös, Mi pedig Halas felé vettük az irányt. Útközben még kétszer gumit fujtunk, de sikeresen haza értünk.

Forrás: Rajcsány Attila

A túráról készült videó     itt     tekinthető meg !

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com