2017.05.06. Szabadka - Kiskunhalas - Szabadka kerékpártúra a Magyarkanizsaiak részvételével

Reggel 7 óra. Indulás a Művház elől Tompára. A határon fogadjuk a szabadkai bringás barátainkat. A magyar oldalon már gyülekeztek a szabadkaiak, majd rövid üdvözlést követően motoros rendőrök kíséretében indultunk vissza Halasra. Tompán, a Városháza előtt ismét, mint évek óta minden kolektív túrán, meglátogatott bennünket a település polgármestere és almával, friss vízzel frissítette a fáradt bringások testét. A következő megálló a kisszállási körforgalom utáni parkoló. Itt letettem a bringámat, hogy fotózzak. Mire visszaértem, láttam, hogy az első gumim teljesen lapos. Jöhet a defekt szerelés. Szerencsére Tóth Zoli mindenes-bringás-szerelő-sofőr segített, így gyorsan új tömlő került a kerékbe. Béres Andrással, aki volt olyan nagyszerű, hogy megvárt, mindegy 10 perces hártránnyal indultunk a többiek után. Útközben még egy repce tábla rikító sárgája előtt meg is álltunk fotózni, majd a Malom csárda parkolójában értük utol a csapatot. Akkor már ott voltak a magyarkanizsai bringások, és a Konok Kunok motorosai, valamint szerbiai haverjaik. Innen már csak egy laza tekerés következett a Hősök ligetébe, és ezzel számomra mára véget is ért a Város napja. A bicóba és a lábaimban 67 km-el több mint eddig. Dél van. Irány haza, felteszem a fotókat és megyek a strandra. Jól alakul ez a nap is.
 
 

 

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com