2017.06.10. Keceli meggy

Ma a halasiak több soron, több szinten képviseltették magukat Kecelen, az ottani főtér napi attrakcióján, a Meggyfesztiválon. A Bringabaráok partizán szekciójának Kecelen volt jelenése, és a Pedal & Caffe outisainak is. Össze is futottunk, több soron...

Visszatérve a fesztiválhoz, nem lepett meg, hogy meggyfesztivál van Kecelen, bár Halason nem tűnt fel, hogy Kecelen már beérett a meggy. Persze ez mindegy, lényeg a bringa.

Tehát reggel öten indultun Kecelre. Kuka, Attila, Heni , Erzsi és én. Időben, sőt túl korán is érkeztünk a 9-órakor elrajtoló 61 km-es táv indításához. A start után átlag 25-30 között tekertünk. (A lassú koloncok ezúttal másutt bringáztak.)Kiskörös-Akasztó-Tabdi-Kskőrös-Soltvadkert-Kelel volt a pálya íve. Visszaúton Kőrösön összefutottunk Babud Laciékkal a P&C-ből, és egyből róluk is csináltam pár képet. Vissazérve Kecelre, kaptunk egy, kettő, vagy három meggyes rétest (ki mennyit bírt magába gyűrni), üdítőt és persze meggyet és meggyet és meggylevet.

A pedálosok már ott roskadoztak a keceli sábor árnyékában, mire mi odaértünk. Köztük volt Tóth Zoli is. Miközben a pedálosok az árnyékban pihentek, olcsó kis karbonjaik a depóban a gazdikra és az indulásra vártak. Ez önmagában legalább akkora látvány volt, mint a meggyes rétesek óriási mennyisége. Az outisok 100+ kilométert, nyomtak le, Kalocsa irányába, így indokolt volt a pihenés és a rétes majszolása. Némi ücsörgést követően, a fotók kedvéért, hazaindulás előtt még egy tiszteletkört lenyomtak (ez lett a keceli meggy-kör). Majd mi is elindultunk, és összesen, a Halasról oda és vissza távot fegyelembe véve, ma kb. 108-110 km. tettünk a gépbe.

Ennyi történt ma délután kettőig. Mindenkinek kösz a találkozást. Éljenek a meggyes rétesek és a karbon vázak!

Forrás: Szűcs Károly

Képek itt tekinthetőek meg