6. Bringabarátság Családi Bringatúra

Az idén először, összességében hatodszor találkoztak Kiskőrös és Kiskunhalas kerékpározást szerető és klubba tömörült tagjai. Ma délben gurultak be a főtérre a Kiskőrösről érkezett kőrösi és kecskeméti bringabarátok, - sok gyerkőccel, akiknek ez volt életükben az első komolyabb túra -ahol fogadták őket a halasiak, majd rövid köszöntés és fotózkodás után átvonultak a Közösségek Házába, ahol Németh László mesterszakács tortáját és Domonyi Erzsike házi sütijeit fogyasztották el a halasiakkal együtt. Majd a két főszervező tájékoztatta a jelenlévőket az első félév terveiről. Ezután pedig kb. 20 halasival kiegészülve - együtt megindultak vissza Kiskőrösre. Vadkerten még belefért egy fagyizás a programba.

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com