Finnországi beszámoló

A márciusi klubgyűlés vendége volt Fülöp Róbert polgármester úr, aki a KISKUNHALAS KERÉKPÁROSBARÁT TELEPÜLÉS tavaly megpályázott cím elnyerése kapcsán kapott egy három napos kerékpáros "tanulmányutat" Finnországba, Helsinkibe, több más címnyertes településvezetővel. Az ott szerzett tapasztalatairól számolt be. A téli, havas időjárásban szerzett tapasztalatok jól hasznosíthatók Halason és környékén is. Pl. érdekes megjegyezni, hogy az 5 cm-nél kisebb havazás esetén nem takarítják le a havat a járdákról. Vagy pl. a kerékpárutak többségét úgy építik (vagy alakítanak ki), hogy különböző szinteken legyen az elágazás ne zavarják más utak kereszteződését velük egy szintben. Egyébként arányában nincs több kerékpárút Helsinkiben, mint mondjuk Budapesten vagy akár Halason. Az is érdekes volt, hogy a finnek pl. Helsinkiben a városi közlekedésben 30 km/órára vették le a városi közlekedés sebességét, ezzel viszont már a kerékpáros közlekedés versenyképes lett, azaz kb. bringával mindenhova ugyanolyan gyorsan el lehetett jutni , mint autóval.
Az előadás után kérdéseket lehetett föltenni - ekkor szóba kerültek a halasi fejlesztések is: így pl. megtudtuk, hogy a következő pályázatigény az a keceli úttól indulna a városközponig.
 

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com