Szabadka-Palics

320 bringás gyülekezett szombaton reggel a halasi Művház udvarán és a Sétáló utcán. Kiskunhalasról, Félegyházáról, Kőrösről, Vadkertről, Kunfehértóról, Budapestről, Kecelről, Kecskemétről, Bajáról, de még a vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról is érkeztek vállalkozó kedvű bringások,hogy teljesítsék a napi távot. Nekem háztól házig 120 km-t mutatott este a bringás órám. A túrán már nem először vett részt Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere és Mészáros Imre, az illetékes minisztérium képviselője. Első protokoll megálló Tompa volt, ahol a polgármester és a tompaiak már nem először hideg vízzel és gyümölccsel vártak bennünket, bringás migránsokat. Szabadkán, a városháza dísztermében egy vajdasági és egy hazai államtitkár köszöntött bennünket, majd az Ethnokor két zenésze, Mika (Miroslav Jovancic) és Bakos Árpád szórakoztatott bennünket. Ezt követően a város főterén a halasi Old boys tornászai mutatták be légtornász mutatványaikat. A főtéren felbukkant kedves régi bringás ismerősünk Búzás Zsuzsa is, a Pannon TV és Rádió munkatársa. Ezt követően kitekertünk Palicsra, ahol az ebédet követően a tóparton megkoszorúztuk a szabadkai és magyarországi sport őskora kiemelkedő alakjának, a kerékpáros, futó, vívó, boxoló, bírkozó Vermes Lajosnak (1860-1945) életnagyságú bronzszobrát. Visszaúton még betértünk Kisszállásra, ahol az asszonykórus dalai, a polgármester és hagymás zsíroskenyér + hideg víz fogadott bennünket. Este 8-ra már itthon is voltam. Jó volt egy kiadós hidegzuhanyt venni.

Cikk: Szűcs Károly

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com